2020. március 22., vasárnap

Törvények az életért I., Mózes és a Tízparancsolat


Kedves katolikus hittanos gyerekek!

A járvány megfékezése miatt nem járunk iskolába, s így személyesen nem találkozhatunk. Ezért a mai foglalkozásunkon, a kezdő és a záró játékunk elmarad.
Hogy Jézusra azért figyeljünk, hoztam nektek egy példabeszédet. Kérlek benneteket, hogy olvassátok el figyelmesen, esetleg kérjétek meg szüleiteket, nagyobb testvéreteket, hogy olvassák fel nektek.
A szöveg olvasása, meghallgatása után válaszoljatok a kérdésekre és oldjátok meg a feladatokat!
Egyszer Péter apostol megkérdezte Jézustól: Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?
Jézus így felelt neki: Mondom neked, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.
Ezután a következő példabeszédet mondta hallgatóinak:
Egyszer egy király el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki.
Mivel nem volt miből megfizetnie, ezért megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen.
A szolga leborult előtte, és úgy kérte:
- Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked!
Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment és találkozott egy másik szolgával, aki 100 dénárral tartozott neki.
Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte:
- Add meg, amivel tartozol!
A másik szolga leborulva kérte:
- Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked!
De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott.
Elmentek és elmondták az uruknak, hogy mi történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá:
- Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad?
Ezzel az úr haragjában börtönbe vetette a könyörtelen szolgát, amíg vissza nem téríti adósságát.
Segít a vastagon szedett rész!
Írd fel egy papírra a kérdés számát és írd mellé a választ!
1. Melyik apostol beszélgetett Jézussal a megbocsátásról?
2. Hányszor kell megbocsátanunk egymásnak?
3. Ki akart elszámolni a szolgájával?
4. Mit kért a szolga, hogyan bánjon vele az úr?
5. Mit tett a király?
6. Mit gondolsz? Könyörületes volt-e a király?
7. Mennyivel tartozott a másik szolga?
8. Hogyan büntette meg az elengedett szolga a másik szolgát?
9. Mit éreztek a szolgatársak?
10. Mit tettek a szolgatársak?
11. Mit várt a szolgától a király?
12. Megbüntette végül?
A következő foglalkozáson is ezzel a példabeszéddel fogunk foglalkozni, tehát folytatjuk a munkát. Jó feldolgozást kívánok! Csilla néni